Adatok:
Neve: Louis Dawson
Beceneve: Lou
Kora: 17 év
Születésnap: 1998. február 4.
Jelleme:
Tulajdonságai: Szétszórt, meggondolatlan és önimádó természetével egyeseket elijeszt magától. Nyugodtan beillene egy elkényeztetett hercegnek, játszi könnyedséggel megállná a helyét. Vág az esze, ám inkább ösztönből cselekszik, és ha elront valamit, akkor neki áll feljebb, hiszen neki mindig igaza van, még akkor is, ha tévedett. Makacs, megrögzötten ragaszkodik ahhoz, amit kitervelt, mások érzésein nyugodt lélekkel átgázol. Imádja a nőket, bár egyikkel sem áll össze hosszú időre.
Szereti: Ha szeretik; a gitárját, vikingekről szóló történeteket.
Nem szereti: Ha figyelmen kívül hagyják, a nyári forróságot.
Története: Mikor elég idősnek érezte magát, hogy kirepüljön a családi fészekből, nem táborozott le egy nő mellett sem, bár szülei úgy tudták, a falu egyik legokosabb lányát vette el. Rövid időn belül ő lett a Tábor egyik Casanovája, akiért csak úgy bomlottak a lányok. Majd megjelent az életében Constantia, aki egy parányi érdeklődést sem mutatott iránta, sokkal inkább levegőnek nézte, ami felkeltette Lou-ban az érdeklődést, és udvarolni kezdett neki. Nem lett szép eredménye a kapcsolatnak.
Családja:
Szülei: Ismeretlenek
Testvérei: Nincsenek
|